9. Rész

    A nap további része még több röhögéssel, ugratással és persze elmaradhatatlan videójátékozással telt, hiszen Davidnek is be kellett bizonyítanom, hogy a lányok is lehetnek jók benne (mondjuk sikerült legyőznie, de a visszavágóban én nyertem). A srácok épp félrevonultak, hogy megbeszéljék, azt, hogy mit mondanak majd a sajtótájékoztatóban, mikor Amber leült a velem szemben levő fotelba.

- Vivienne… lehet, hogy nem rám tartozik, de mi van közötted és Pierre között? –nézett rám érdeklődőn, mire kicsit összezavarodtam.

- Hogy érted? Mármint, gondolom tudod, hogy miért ragadtam itt, de azon kívül semmi sem történt. Barátok vagyunk.

- Olyan elvarázsoltan néz rád… csak gondoltam, rájött, hogy te vagy neki az igazi, vagy valami. –mondta, mire felnevettem.

- Nem hiszem, hogy létezne ilyen. Ha vége lesz a felhajtásnak, elmegyek és valószínűleg senki nem fog utána keresni. Úgy értem, csak azért rendesek velem, mert jelenleg egy fedél alatt lakunk, szóval nem tenne jót egy konfliktus. –mondtam el neki őszintén a véleményem, ami ugyanakkor a legnagyobb félelmem is volt.

- Ne viccelj! A srácok imádnak. Ha csak megtűrnének, nem lennének annyira közvetlenek veled. Én már egy éve járok David-el, de még sohasem ugrattak és szivattak úgy, mint téged. –mondta egy keserű mosollyal az arcán, amit aztán hamar felváltott egy őszinte vigyor. –Olyan vagy, mint egy hatodik bandatag. Nem láttam még őket ennyire felszabadultnak lenni egy lánnyal.

- Fogalmam sincs, miért vagy ilyen kedves hozzám. –öleltem meg, amit nevetve viszonzott. –El sem hiszed, hogy mennyire jólesett,, amit mondtál.

- Komolyan gondoltam, Viv. Különleges lány vagy.

- Tegnap még mindenki egy utolsó lotyónak tartott.

- Viv, tudjuk, miért voltál ott. Megértünk és sajnáljuk, ami történt. A pasid megcsalt, ráadásul a legjobb barátnőddel, én a helyedben ezt nem tudtam volna lereagálni, szerintem még mindig otthon zokognék.

   Amber szavai ráébresztettek arra, hogy talán mégsem óriási hiba volt az, amit tettem. Habár akkor sem bántam volna meg, ha az lett volna. Közben a srácok visszajöttek, és hangos kiáltások közepedte megrohamozták a konyhát. Amber-rel összenéztünk és követtük őket, végignézve, ahogyan kirámolják a hűtőt valami ehető kaja után kutatva. Néhány szelet kenyeret és rengeteg féle sajtot találtak, úgyhogy leültünk, hogy szendvicseket készítsünk. Közben elmondták, hogy másnap délután Pierre és Chuck kimennek és megpróbálják elsimítani a dolgot a fotósokkal és riporterekkel, szóval legkésőbb holnapután szabadulok. Őszintén szólva örültem annak, hogy még van időm élvezni a srácok, nameg Amber társaságát. 

  Odakint már sötétedett, mi pedig épp egy koncerten történt sztorin röhögtünk, mikor David megszólalt:

- Srácok, hogy lehet, hogy Viv tulajdonképpen velünk lakik, és még nem volt része egy jó buliban sem? –kérdezte, mire mindenkinek felcsillant a szeme, Amber pedig lehajtotta a fejét az asztalra és nevetni kezdett.

- Most mi olyan vicces? –kérdezte tőle Pierre, olyan mosollyal az arcán, mint aki már tudja a választ. –Tök jók a bulijaink.

- Aha, azok! –röhögött tovább Amber és közben felém fordult, hogy elmagyarázza a dolgot.

- A fiúk privát házibulijai általában azzal végződnek, hogy mindenki fetreng a saját hányásában, többnyire meztelenül és másnap fogalmuk sincs arról, hogy mit csináltak.

   A srácok először összenéztek, majd belőlük is kitört a röhögés.

- Oké, Amber, ez nem fordult elő, csak… izé, néhányszor. –mondta Pierre.

- Pierre, az esetek 70 százalékában még éjfél előtt meztelenül táncoltok az alagsorban. –fogta a fejét Amber, mire mindenki szakadt a nevetéstől.

- Jó, lehet, hogy igazad van. –ismerte be Pierre. –De ez nem változtat azon a tényen, hogy mi bulizunk a legnagyobbakat! –vigyorodott el.

- Akarom ezt én látni? –tettem fel a költői kérdést, amire ugyan nem vártam választ, de egyszerre több srác is nyitotta a száját, hogy igent mondjon.

- Ugyan már, Viv! –mondta Seb is. –Fogadjunk, hogy nem voltál még olyan menő buliban, mint a miénk!

- Nem, Seb, ez kicsit sem hangzik beképzelten. –mosolyogtam. –Egyébként igazatok van. Bulizzunk! –álltam fel a székemről, mire heves éljenzés tört ki.

- Néha el sem hiszem, hogy ez öt felnőtt férfi, nem pedig egy rakat középiskolás srác… -tűnődött el Amber és ő is felállt. –De egy jó buliban a lányoknak ki kell öltözni! –mondta és kézen ragadott. –Vivienne-el készülődünk kicsit, addig keverjetek valami piát és nehogy be merjetek rúgni nélkülünk! –kiáltott hátra, miközben a lépcső felé húzott.

   Mikor bevezetett David szobájába, ahol a cuccai voltak, óriási káosz fogadott.

- Tudom, hogy rendetlenség van, de David képtelen rendben élni és őszintén, engem sem zavar különösebben a kosz. Nincs sok ruhám itt, mert fogalmam sem volt, hogy itt ragadok, de emlékszem, hogy legutóbb itt felejtettem egy szexi egyberuhát… -magyarázott, miközben a túlzsúfolt szekrényben keresgélt. Hamar megtalálta, amit keresett, az egyetlen rózsaszínű ruhadarabot, ami egy ijesztően rövid testhez simuló pink miniruha volt.

- Hú, ez de merész! –nevettem és megcsodáltam a darabot, ami kétségkívül gyönyörű volt.

- Ugye, megmondtam! –vigyorodott el és az ágyra dobta a ruhát. -Na, de most te jössz!

   Az ideiglenes szobámba belépve valamivel nagyobb rend fogadott, majd a bőröndömhöz léptünk, ahol viszont mintha bomba robbant volna. Amber megdicsérte az öltözködési ízlésem, ami hihetetlenül jólesett, tekintve, hogy mindig is kevés pénzből kellett magamnak vásárolnom. Végül egy rövid fekete ruha mellett döntöttem, ami fazonjában  ugyan hasonlított az Amber-éhez, de valamivel azért többet takart az övénél.

    Mikor mindketten felöltöztünk, Amber szexi füstös sminket csinált nekem, majd magának halványabb, de mégis gyönyörű halványrózsaszín szemeket festett. Közben elmesélte, hogy sminkesnek tanul, és Daviddel egy rendezvényen ismerkedtek meg, ahol neki kellett eltűntetni egy heget a srác arcáról egy fotózás és interjú kedvéért. A fiúk persze rengetegszer felkiabáltak, hogy hol vagyunk már, de mi nem zavartattuk magunkat, nyugodt tempóban folyattuk a készülődést és csevegést.

   Egy fél órával később vonultunk csak le a lépcsőn, ahol Pierre, Seb és Jeff vártak szájtátva.

- Csukd be, mert berepül! –nevetett Pierre-re Amber és elindult a konyha irányába, valami innivalót szerezni. Onnan David és Chuck tántorogtak ki, látszólag nem színjózanul, mire Amber tettetett felháborodással hozzájuk fordult.

- Azt hittem, megegyeztünk, hogy nem rúgtok be nélkülünk! –„támadt” Davidre, aki zavartan pislogott néhányat.

- Azt hittem, egy fél napon belül elkészültök! –vágott vissza, mire Amber elnevette magát.

- Oké, tényleg igyunk valamit! –mondtam én is és beléptem a konyhába.

    Ott elém tárult egy olyan mértékű piaválaszték, amit még egy jó bár sem tudna túlszárnyalni, koktélkeverő, egy hadseregnek elég papírpohár és rengeteg citromkarika és jég.

- Uramatyám, most már értem, miért végzitek hányással legtöbbször! –képedtem el. –Ennyi piát lehetetlen nem keverni! Muszáj lesz megkóstoljak mindent! –mondtam izgatottan hadarva.

- Naa, azért ne mindent! Nem akarunk a detoxban éjszakázni! –ellenkezett Seb. –Mit szólsz mondjuk egy koktélreceptes könyvhöz először?

   A könyv átböngészése csak még jobban megnehezítette volna a dolgom, úgyhogy végül egy óriási Sex On The Beach-el kezdtem el a piálást. A nappaliból közben fülsüketítően megszólalt az American Idiot a Green Day-től, majd megjelent Pierre feje a konyhaajtóban. 

- Gyertek már, srácok! Bulizzunk! –kiabálta túl a zenét és visszaugrált a „táncparkettre”. A koktélommal a kezemben én is követtem őt és hamar belejöttem a táncba. Az I feel like dancing című All Time Low szám következett, amit ugyan nem ismertem, de a fiúk teli torokból ordították a refrént, és bevallom, én is imádtam a dalt. Igazából teljesen leírta az egész hangulatunkat, szóval továbbra is vadul ugráltunk  az üvöltő zenére.

   Alighogy letettem a kiürült poharamat az asztalra, érkezett Chuck az utánpótlással, ami egy ugyancsak méretes adag Piña colada volt. Mivel éreztem, hogy a fejembe szállt az előző koktél is, ezt már nem akartam mindenképp meginni, de annyira jólesett, hogy nem bírtam abbahagyni. Pierre közben megjelent a hátam mögött, átkarolt és a fülembe suttogott:

- Még van egy olyan része a háznak, amit nem láttál eddig… -hallottam a hangját, amin ugyan érződött, hogy tulajdonosa nem kevés alkoholt fogyasztott el az este folyamán, de ugyanolyan ellenállhatatlan volt, mint józanul. Vagy csak én voltam túlságosan részeg ahhoz, hogy különbséget tegyek.

- Valóban? –kérdeztem és diszkréten elhúztam a kezeit a derekamról. Azért annyira nem voltam bepiálva. –És mi az?

- Majd meglátod… csak gyere velem… -suttogott tovább a fülembe, úgy, hogy beleborzongtam. Vele akartam maradni, akkor is, ha tudtam, hogy ez nem jó ötlet. Végül nem válaszoltam semmit, csak töltöttem magamnak egy pohár whiskey-t és visszaindultam a nappaliba a többiekhez. Amber a kanapén ülve smárolt Daviddel, Jeff tűnődő arckifejezéssel bámulta őket, miközben Seb és Chuck azon vitatkoztak, hogy vajon az ebédlőasztal méretei megfelelőek-e beer-pongozáshoz.

- Viv! –örült meg nekem Seb és kézen ragadott, hogy táncoljak vele. Én letettem a félig megivott whiskey-met és felvettem vele a zene ritmusát. A hangfalakból bömbölt a Dance, Dance a Fall Out Boy-tól, amit amúgy is imádok, szóval iszonyú jó volt a hangulat.

   Pierre gyilkos pillantásokat vetett a barátjára, aki a szám befejeztével nem kért fel újabb táncra. Én ezt kihasználva megittam a whiskey-m maradékát, mikor új dal kezdődött és ismét megéreztem Pierre kezét a derekamon. Ekkor már nem ellenkeztem a tánc ellen, hiszen miért ne táncolhatnék vele, de a dal vége felé éreztem, hogy az arca egyre közelebb kerül az enyémhez és kezdtem elgyengülni…