8. Rész

   Következő reggel csak egy pillanatig kellett azon gondolkoznom, hogy hol vagyok. Utána mosolyra húzódott a szám és felültem az ágyban. Amire nem számítottam az Seb és Pierre feje volt az ajtóban, akik éppen engem néztek és látszólag zavarba jöttek, mikor felkeltem.

- Miért bámultok, perverzek? –dobtam feléjük egy párnát, amit röhögve elkaptak.

- Csak azon gondolkoztunk, hogy hogy bírsz ennyit aludni.

- Mi? –néztem az óra felé zavartan. –Csak reggel 12! –húztam a fejemre a takarót, mire a srácok megint elröhögték magukat.

- Vidám napnak nézünk elébe. –jött be Pierre és ugrálni kezdett az ágyon, mint egy ötéves.

- Hogy érted? –néztem rá furán, mire lehuppant mellém.

- A sajtósok egyre többen vannak, nem hiszem, hogy egyhamar szabadulsz! –vigyorgott rám. –Viszont a cuccaid megjöttek a szállodából, úgyhogy végre felöltözhetsz!

- Megkérdezhetem, hogy miért örülsz ennyire mindkét hírnek? –vontam fel a szemöldököm.

- Igazad van. –biggyesztette le a száját. –Azt hiszem, vissza kéne küldjük a cuccaidat. Jól áll a pólóm.

- Istenem, de hülye vagy! –csaptam fejbe egy párnával, mire nevetve kivédte az ütést és visszatámadott.

- Úúú, párnacsata? Beszállhatok? –visította lányosan Seb, mire Pierre-el egyszerre fordultunk felé és támadtuk le.  

   Már hárman ütöttük egymást és közben nagyjából úgy viselkedtünk, mint azokban a béna ottalvós tinivígjátékokban a lányok, közben sikongattunk (komolyan, nem csak én) és annyit röhögtünk, hogy megfájdult az oldalam.

- Mi folyik itt, gyerekek? –hallottuk meg Chuck hangját. –Nem tanítottak meg rá titeket, hogy ezt zárt ajtó mögött kell csinálni?

- Fogd be, Chuck! –röhögtünk, mire ránk ugrott. Hát… igen, ők a Simple Plan-es fiúk.

   Mikor sikerült valahogy kimásznom alóluk, felkeltem és nevetve az éjjeliszekrény felé fordultam. Mellette ott pihent a bőröndöm is, aminek jelen pillanatban nagyon megörültem. Tiszta ruhák, tiszta fehérnemű… ennél többet nem is kívánhattam. Mikor viszont kinyitottam a bőröndöt, a ruhák tetején ott feküdt a telefontöltőm, ami eszembe juttatta, hogy mióta elrohantam Charles-tól, nem néztem meg a telefonom. Nem is érdekelt. Akikkel beszélni akarok, azok mind itt voltak mellettem.

   Kirángattam néhány cuccot, egy V-nyakú fekete pólót és egy farmert és elindultam a fürdőbe, lezuhanyozni.  A hideg víz rettentően jólesett és felfrissített, és miután végre a saját ruháimat viseltem, úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Vidáman mentem vissza az ideiglenes  szobámba, ellenőrizni, hogy a fiúk nem nyírták-e még ki egymást, de már nem voltak ott.

    A lépcsőn leérve meghallottam a hangjukat, ahogy röhögve magyaráznak valamit Davidnek. Mikor beléptem, nem hervadt le a mosoly az arcukról, csak egy pillanatra elhallgattak.

- Szóval… te tényleg videójátékozol? –tette fel David a szerinte legfontosabb kérdést, mire én is elnevettem magam.

- Igen, játszom. Mi olyan hihetetlen ebben? Attól, hogy lány vagyok még imádhatom az Xbox-ot, nem? –kérdeztem, még mindig vigyorogva.

- Hú, bánom már, hogy nem láttalak tegnap! –csodálkozott. – Csak hát Amber nem igazán bírja az ilyen cirkuszokat és eléggé kiborult, én meg fent maradtam vele.

- Persze, meg tudom érteni. –válaszoltam. –Most hogyhogy lejöttél?

- Migrénje van és kizavart a szobából. Nem lényeges, hallom, hogy jó sok dologból kimaradtam tegnap. Kajaversenyben is megverted őket? –nézett rám, ámulattal a tekintetében.

- Ömm… hát, igen. –nevettem. –Hozzáteszem, hogy továbbra sem érzem jól magam.

- Hát ez ezzel jár. –veregetett hátba Seb. –Nekem sem végződött túl jól az estém…

- Tényleg! Hogy vagy?

- Hát egész jól! –röhögött. –Ma reggel ledolgoztam azokat a hamburgereket.

- Ja! Nem vagyok benne, hogy még egyben van az ágyad, Viv… -csatlakozott Pierre is a beszélgetéshez. –A te hibád, Chuck! Ha te nem szállsz be, elbír minket. –nézett vigyorogva a barátjára.

- Hát, az elmondottak alapján tartalmas reggeletek lehetett… -tűnődött David hangosan, mire mindünkből kitört a röhögés és sehogy sem tudtuk abbahagyni.

  Jeff ezt a pillanatot választotta, hogy végigfusson a nappalin, fel a lépcső irányába, ami önmagában is furcsa volt, de a tény hogy ezt meztelenül tette, kissé kínossá tette az egészet.  Elkerekedett szemmel bámultam, mire a többiek még jobban röhögtek.

- Ez… most… -habogtam elképedve, mire Seb közbevágott.

- Ne aggódj, Viv, amíg itt vagy, lesz még alkalmad ilyet tapasztalni. –vigyorgott. –A többség azért nem olyan szemérmes, mint gondolnád.

- Hmm… hát azt látom. Szóval azt mondod, hogy szokjak hozzá, hogy meztelen bandatagok rohangálnak ide-oda?

- Igen, legalábbis ne lepődj majd meg, ha ilyen fordul elő –nevetett rám és visszafordult Pierre-ékhez.

- Hé, Viv, mit szólnál, ha rendelnénk valamit? Mit ennél? –kérdezte ekkor Chuck.

- Igazából most nem igazán kívánom a gyorskaját… -húztam el a szám a tegnapi esetre visszaemlékezve, Seb pedig hevesen bólogatott. –Mi lenne, ha összedobnánk valami kaját?

- Összedobni? Úgy érted… főzni fogunk? –néztek rám felvont szemöldökkel a srácok, én pedig vigyorogva bólogattam.

- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet? –pislogott Seb is bizonytalanul.

- Persze! –nevettem és körbenéztem. –Na? Benne vagytok?

- Hú, hát ha ez az ára, hogy ehető kaja legyen itthon, akkor igen! –válaszolt Pierre és megindult a konyha felé. –Szóval mit főzünk?

- Attól függ. –tűnődtem. –Seben kívül valaki rendelkezik még konyhai tapasztalattal?

- Én tudok pirítóst csinálni! –lelkendezett Chuck, mi pedig elnevettük magunkat.

- Valaki más?

- David is egész jó szakács, ami azt illeti… -nézett a barátjára Seb.

- Azért ez túlzás, de a pirítósnál többet tudok! –mosolygott ő is és kutatni kezdett a konyhában. Közben Jeff is belépett, és szerencsére ekkor már volt némi ruha is rajta. A srácok gratuláltak neki a korábbi mutatványához, ő pedig röhögve meghajolt és körbenézett.

- Mit eszünk?

- Igen, Viv, ez jó kérdés, mit eszünk? –csatlakozott Chuck is.

- Igen! –húzott elő valamit Seb a konyhaszekrényből. – Tudtam, hogy itt van valahol!

   Egy nagy adag spagetti tésztát tartott a kezében, ami arra engedett következtetni, hogy ő már tudja, mit eszünk ma. Még néhány zacskóval dobott az asztalra ugyanabból a fajtából, majd mellé pakolt némi paradicsomszószt, olívaolajat és fűszereket és kiadta a feladatokat.

- Jeff, te bontsd ki a spagettit és tedd az egészet egy fazékba! Menni fog? –kezdte, mire Jeff bólogatott és igyekezett úgy csinálni, ahogy Seb mondta. –Pierre, Chuck, tegyétek oda a vizet forrni és figyeljétek, hogy mikor puhul meg a tészta!

- Most miért kell ehhez két ember? –hisztizett Pierre.

- Mert mást nem merek rátok bízni! –nevetett Seb. –Még ránk gyújtjátok a házat! Chuck és Pierre egyszerre nyitották tiltakozásra a szájukat, de aztán belátták, hogy Sebnek igaza van, és nekiálltak a víz forralásának. Nekem, Davidnek és Sebnek a szósz elkészítése maradt, ami kemény feladatnak bizonyult, tekintve hogy hat főből (kiderült, hogy Amber vegetáriánus, úgyhogy ő szósz nélkül eszi a spagettit) hárman a csípőset szeretik, hárman pedig nem. Végül mégis csípős lett, a húsgolyók pedig igazán étvágygerjesztően néztek ki benne.

- Na jó, ha most azonnal nem eszünk, én egyedül zabálom fel az egészet! –bámulta Pierre tátott szájjal a gőzölgő kajára, a többiek pedig lelkesen bólogattak.

- Ugyan, nem fér beléd az egész, az csak Viv-nek menne! –röhögte ki őt Chuck és elővett egy rakás tányért. –Meg amúgy is, ez egy hadseregnek elég lenne, annyit főztünk.

   Hamar megteltek a tányérok és pillanatok alatt eltűntettük róluk a spagettit. Épp elég volt arra, hogy mindenki jóllakjon, és többen repetáztunk is belőle. Az utolsó falattal a szájában Jeff boldogan felnyögött.

- Azt hiszem, szájgazmusom van… -mondta és hátradőlt a széken. Erre ismét elnevettük magunkat, majd Amber, David barátnője mosolyogva lépett a konyhába.

- Hű, de jó illatok érződnek! –mondta és adott egy puszi Davidnek. –Ugye, nekem is hagytatok?

- Persze - mutatott a spagettis tál és egy üres tányér fele Pierre, mire Amber letelepedett mellém. Mikor észrevett, kedvesen rám mosolygott.

- Amber vagyok, te meg Vivienne, ha nem tévedek. –mondta és megölelt. –Ne haragudj, hogy első találkozásunkkor nem voltam a legkedvesebb, de nem igazán bírom a stresszhelyzeteket.

- Semmi baj. –viszonoztam az ölelést és a mosolyt. –Örülök, hogy megismertelek. –tettem hozzá őszintén.

-Jajj, de jó, csoportos ölelés! –kiáltott fel Seb és ránk vetette magát, mire a többi srác is csatlakozott. Nem tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen felszabadultnak és boldognak, de ez a sajtóbotrány a Simple Plan körül a legjobb dolog volt, ami az elmúlt hónapokban történt velem és a srácok barátsága sokkal, de sokkal őszintébb volt, mint Brigitte-é valaha.