7. Rész

   Mikor mindenki befejezte a kaját, felajánlottam, hogy elmosogatok, de cserébe csak egy újabb röhögést kaptam. Nem baj, amúgy sem kedvelem a házimunkát. Én általában csinálom a koszt, nem pedig eltakarítom. 

- Srácok, mit szólnátok, ha megmutatnánk Viv-nek néhány albumunkat? –kérdezte Seb.

- Haver, nem hangzik ez kicsit egoistán? –aggódott Chuck, de azért készségesen előhúzott három lemezt a polcról. –Szóval… „No Pads, No Helmets… Just Balls”, „Still Not Getting Any…” vagy „Simple Plan”? –nézett rám.

- Simple Plan az albumotok neve? –kérdeztem csodálkozva.

- Igen, az. –válaszolt Seb. –Szerintem kezdd a legrégebbivel és hallgassuk meg mind.

- Oké –értettem egyet, mire benyomták az első CD-t.

   Mikor megszólalt az I’d Do Anything, amit még régebbről ismertem, Seb és Jeff léggitározni kezdett, Chuck pedig a dal ritmusát ütötte a kanapén. Legalább világossá vált, hogy ki milyen szerepet tölt be a bandában.

   Mikor kicsit körbenéztem a szobában, megakadt a szemem az extra nagy tévé mellett fekvő dobozokon. Xbox, Playstation, mindenféle játékkonzol hevert ott, mellettük pedig egy polcon rengeteg játék tornyosult.

- Uh… úristen. –akadt el a lélegzetem, és odafutottam. A hátam mögött a srácok hasonlóan döbbent pillantásokat váltottak, bár ők nyilván más okból voltak meglepettek. Az összes Call Of Duty, Assassin’s Creed és Counter Strike játék fel volt sorakoztatva, én pedig ezt látva szinte sikítórohamot kaptam.

- Azt hiszem, Pierre-nek sikerült kifognia a legjobb fej csajt a bárból! –kiáltott fel Jeff és mellém rohant. –Na, mit játszunk?

- Ismered azt az érzést, amikor csak egyfajta fagyit választhatsz? Na, ez pont olyan! Fogalmam sincs! –nyögtem kétségbeesetten, mire Seb leemelte a legfelső Call Of Duty-t.

- Nem ismerek más lányt, aki így lelkesedne a videójátékokért. Vivienne, leszel a feleségem? –kérdezte Chuck tágra nyílt szemekkel.

- Fogd be, Chuck, Viv az én feleségem lesz! –szólt közbe Jeff. Ezt Seb sem hagyhatta szó nélkül,  ő is mindenáron meg akarta kérni a kezem, mire én nevetésben törtem ki. Kezdtem nagyon megkedvelni a srácokat, de ha nem teszik be hamarosan a játékot, megőrülök.

   Szerencsére erre nem került sor, mivel Seb elindította a tévét és kiosztotta a kontrollereket. Az én rózsaszín darabomat nézegetve egyszer csak tudatosult bennem a kérdés.  

- Várjatok, nektek miért van egyáltalán rózsaszín kontrolleretek? –néztem rájuk furán.

- Héé, miért ő kapta a rózsaszínt? Az az enyém! –visította lányosan Chuck. Ezt hallva mindannyian röhögésben törtünk ki, és a padlón elterülve hahotáztunk. A háttérből még mindig üvöltöttek a srácok számai, amiket kezdtem nagyon megkedvelni.

   Mikor végre elindult a játék, két csapatba rendeződtünk és egymás ellen játszodtunk. Jeff Chuck-al került össze, míg velem Seb maradt. Hamar eldőlt, hogy ki játszik jobban, mivel míg én és Jeff csak néhány lövést kaptunk, Chuck és Seb karaktere többször meghalt a játékban. Egyre jobban belejöttünk a játékba, a fiúk szitkozódtak és káromkodtak (na jó, bevallom, én is), végül egymást szidtuk. Persze semmit nem gondoltunk komolyan, én pedig önmagam lehettem a srácok mellett. Néhány jól sikerült manőver után felváltva biztosítottak a soha el nem múló szerelmük felől és közben annyit röhögtünk, hogy már fájt tőle az állkapcsom. Végül mi nyertünk Seb-bel, mire a többiek visszavágót követeltek, aminek az lett a vége, hogy egy újabb játékban aláztam őket porig. Szörnyen büszke voltam magamra és gondolatban jó néhányszor megköszöntem a bátyámnak, hogy videójátékokon edzett.

   Újabb kör következett, miközben szétröhögtem magam a srácok hülyeségén. Odakint már sötétedni kezdett, a zene pedig rég lejárt, de egyikünk sem volt hajlandó felállni és új számot betenni. A fiúk új taktikát követve összefogtak ellenem, és így még nehezebb dolgom volt, ha meg akartam védeni magam.

- A rohadt életbe, Chuck, ezt most miért kellett? –szitkozódtam, amikor az életcsíkom veszélyesen közelített a 0 felé. Úgy döntöttem, a legjobb lesz, ha visszatámadok, így néhány lövéssel leterítettem Jeff-et és Chuck is kapott pár golyót.

- Baszd meg, Viv! –panaszkodtak, mire én szemberöhögtem őket.

- Helló, látom, jól elvagytok. –lépett be Pierre és végignézett a társaságunkon.

- Szia, Pie! –mondta Chuck, miközben fél szemmel a képernyőt figyelte, ahol a karaktere épp az enyémmel vívott közelharcot. – Nem szállsz be? –Mutatott a képernyő felé, majd újabb szitokáradatba kezdett. –A kurva életbe, Viv, megint kinyírtál!

- Ne már, Chucky, kiütött egy csaj? –nevetett Pierre. Rajtam kívül viszont senki sem nevetett vele, mire meglepődött. –Várjatok… mindőtöket kiütötte?

- Pierre, ez kínos. De amúgy, igen, rohadt jól játszik. –kacsintott rám Jeff, mire Pierre-ből kitört a hahota. Ezt látva Seb odadobta neki a saját kontrollerjét és várakozón nézett a srác felé.

- Na, lássuk, megmented-e a hírnevünket –röhögött és elindult a konyha felé. –Viv, ne felejtsd el, ma este még jelenésed van egy létfontosságú eseményen! –utalt az előre megbeszélt evőversenyre.

- Ne reméld, hogy elfelejtem! –kiáltottam utána nevetve.

   Pierre közben felvette a kontrollert és rám nézett.

- Készen állsz, hogy porig alázzanak?

- Reméld csak! –mondtam és újra elindítottuk a játékot.

   Ugyan Pierre tényleg jól játszott, de csupán egyedül volt ellenem, mivel a többiek kiügyeskedték, hogy kettesben hagyjanak vele. Ő is káromkodott egy sort, majd szégyenkezve vette tudomásul a vereségét, azonban visszavágót is követelt. Közben Seb hívott, hogy mindenki éhes és csak rám várnak, de egyelőre csak a képernyőre koncentráltam. A visszavágót már Pierre nyerte, amire én heves szitkozódással reagáltam. Ezt látva eljárt egy győzelmi táncot, amin nem tudtam nem röhögni.

- Figyel, Viv… Ne haragudj a reggeli kiborulásomért... –kezdte, mikor komolyabb lett a hangulat. –Én… nem voltam önmagam. De jó lenne, ha barátok lehetnénk, mert látom, hogy a srácok is megkedveltek.

   Egy pillanatra rosszulesett a „barátok” szó, de aztán rájöttem, hogy tényleg az a legjobb, ha barátok leszünk. Hiszen a többi csak bonyolítana az egészen. Rámosolyogtam és a földre tettem a kontrollerem.

- Persze, és végül is örülök, hogy itt vagyok. De meddig kell itt maradnom?

- Hát három-négy nap, míg elcsitul a botrány, miért?

- A cuccaim egy hotelban vannak… -lehet, hogy el kéne mennem értük, mielőtt túl durva lesz a számla.

- Emiatt ne aggódj, csak mondd meg, hogy melyik hotel és hányas szoba, és elintézzük, hogy elhozzák a dolgaidat.  Legalább lesz, mit felvegyél. Bár az én cuccaim is jól állnak! –nevetett fel és feltápászkodott, majd engem is felhúzott a földről. -Na gyere ide! –húzott magához és átölelt. Sebastien persze épp ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen.

- Hé, srácok… Hoppá, megzavartam valamit? –kérdezte tettetett aggódással. –Mindegy, csak szólok, hogy tálalva a következő kihívás! –kacsintott és ugrándozva (?) távozott. Hát jó.

   Kivonultunk a konyhába, ahol egy hadseregnek elegendő mennyiségű hamburger várt.

- Készen állsz, Viv? Még visszavonulhatsz! –nézett rám Chuck, mire kiöltöttem rá a nyelvem.

- Miből is áll a kihívás? –érdeklődött Pierre.

- Viv azt hiszi, többet tud enni nálunk. –magyarázta Seb. –Úgyhogy evőversenyt rendezünk, gyere, te is beszállhatsz.

   Pierre bizonytalanul leült az asztalhoz és megvárta, míg az asztal tetején tornyosuló hamburgerhegyből Seb mindenkinek hármat pakol a tányérjára. Ennyi volt a kezdés, az utána következők mennyisége határozta meg a nyertest.

- Jut eszembe, hol van David? –kérdezte Jeff, miközben a tányérjában levő kaját fixírozta.

- Az előbb vitt fel valami kaját. –kapta a választ Pierre-től. –Amber teljesen kiakadt, hogy nem mehet ki, ő meg próbálja megnyugtatni.

- Nem látom, hogy valami kaja hiányozna… -tűnődött Seb a hűtőt nézve.

- Az a csaj iszonyú keveset eszik. –Jött a magyarázat Chuck részéről. –Még szerencse, hogy ezt nem mindenkiről mondhatjuk el. –vigyorgott rám.

- Ne örülj, hogy kieszlek titeket a vagyonotokból! –nevettem, mire további röhögést kaptam válaszul. –Na, de mostmár elkezdhetnénk a kaját, tényleg éhen veszek. –tettem hozzá.

   Nekem simán ment az első három „bemelegítő” hamburger, Chuck viszont kettő és félnél nem bírt többet. A negyedik után Pierre is kiesett a versenyből, így hárman maradtunk játékban. A kiesettek látványosan nekem szurkoltak, majd Jeff is úgy döntött, feladja az ötödik darab után, aminek a második felét sehogy sem bírta megenni. Ketten maradtunk Seb-bel és kezdtem megtelni, habár ezt a világért sem vallottam volna be nekik. Seb látványosan küzdött a hatodik darabbal, amit végül eltűntetett, de az utolsó falat után a hasához kapott és a fürdő felé rohant. Jeff elkísérte, miközben mindenki szétröhögte magát a szituáción. Én is megettem a hatodik darabot és émelyegni kezdtem, de ha még egy harapással többet eszek, nyerek (habár könnyen lehet, hogy csak úgy végzem, mint Seb) Végül azt az utolsó hiányzó falatot is letuszakoltam, majd a fiúk éljenzését hidegen hagyva ellöktem magam elől a tányért és az asztalra hajtottam a fejem.

- Úristen, Viv, tiszta zöld vagy! –nézett rám Pierre aggódóan, majd néhány másodperccel később elröhögte magát. –Jól áll!

- Kussolj, Pierre, megint én nyertem! –mondtam válaszul.

- Jól vagy, Viv? –kérdezte Chuck is.

 -Öhm… persze, de nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek innen felkelni… -nevettem el magam, mire Pierre nemes egyszerűséggel felkapott a vállára és az emelet felé indult. Ott viszont nem az ő szobája felé vette az irányt, hanem egy szállodai szobára hasonlító fehérre festett helységbe vitt, ami nyilván a vendégszoba lehetett. Ott lefektetett az ágyra és mellém ült.

-  Biztos, hogy jól vagy? –mondta komolyabban.

- Komolyan, Pierre, kicsit émelygek, de amúgy semmi bajom. Csináltam már ilyet. Minden oké.

- Hát, ha te mondod… Akkor hagylak pihenni. Holnap találkozunk. –mosolygott rám. –Énekeljek altatót? –tette hozzá, mire el kellett röhögjem magam.

-Jó éjt, Pierre.

-Jó éjt! –köszönt el vigyorogva és becsukta maga mögött az ajtót.