5. Rész

   Reggel pokoli fejfájás tudatában ébredtem. A kezemmel Charles-t kerestem magam mellett, de mivel csak az üres ágyat tudtam kitapogatni, úgy döntöttem, kinyitom a szemem. Ezt egy pillanattal később nagyon megbántam, mivel az ablakból áradó napfény kis időre teljesen megvakított. Arra viszont volt időm, hogy észrevegyem: nem otthon vagyok.

    Egy pillanatra eluralkodott rajtam a pánik, aztán felsejlett valami a tegnapból. Hát persze, Charles egy disznó, megcsalt Brigitte-el! Ez még mindig nem magyarázta meg, hogy hol vagyok, azonban az este többi része is elkezdett beszivárogni a fejembe. Bulizni voltam. Ráadásul ittam, nem is keveset, amire a fejembe újra meg újra belenyilaló fájdalom emlékeztetett. Ott volt az a srác… a bárnál ismertem meg, Pierre. Úgy rémlik, végigsmároltam vele az estét és… ahogy a környezetem elnézem, nem csak annyi történt. De hol lehet ő?

    Másnaposan nem voltam képes a józan gondolkodásra, úgyhogy automatikusan az éjjeliszekrény felé fordultam. Boldogan vettem tudomásul azt is, hogy ott már egy pohár jéghideg víz és egy aszpirin vár rám. Mosolyogva hajtottam le az életmentő folyadékot, miközben egyre több kép ugrott be az estéről. Pierre megcsókol a táncparketten…a taxiban…az ágyban… Pierre fölém hajol a sötét szobában és szavakat suttog a fülembe…  A víz élénkítő hatása nem csak a memóriámra hatott ki, mert végre úgy éreztem, van elég energián felkelni az ágyból. A szekrényen pihenő digitális óra délelőtt 11-et mutatott. Normális esetben most fordulnék a másik oldalamra, de azt hiszem, beszélnem kéne Pierre-el.

    Lassan feltápászkodva felkaptam a fehérneműimet a földről, majd körbenéztem valami többet takaró dolog után kutatva. Egy fekete, túlméretezett férfipóló volt az egyetlen, amit találtam, azt viszont nem nagyon akartam felvenni, így tovább kerestem. Nem mintha bajom lenne az ilyesmivel, de ilyet leginkább azok a lányok csinálnak, akik néhány hónap járás után először alszanak a pasijuknál. Tekintettel arra, hogy tegnap ilyenkor még egy másik pasassal voltam együtt, nem hinném, hogy ilyen lány lennék. A kezembe akadt az előző este földre hajított csipkeruhám, azonban csalódottan vettem tudomásul, hogy ezt a darabot nem vehetem fel még egyszer. A cipzár mellett ugyanis egy jól látható szakadás éktelenkedett, ami arra engedett következtetni, hogy az este nem finomkodtunk a ruhákat illetően. A  balszerencsémet tudomásul véve mégis a póló felé indultam, mikor megütötte a fülem az ajtó mögött folytatott ideges suttogás. Pierre hangját azonnal felismertem, a másik férfiét viszont nem tudtam mire vélni.  A beszélgetésből nem sok mindent hallottam, de tisztán ki tudtam venni a „terhes”, „felelőtlen” és „botrány” jelzőket. Remélem, nem miattam aggódják halálra magukat, mivel én semmiképp nem lehettem terhes. Ez nem csak amiatt volt, hogy már két hónapja rendszeresen fogamzásgátlót szedek, de a földön heverő kettétépett óvszeres tasak is csak arra utalt, hogy védekeztünk tegnap. Épp nyitni akartam az ajtót, de leesett, hogy én épp fehérneműben álldogálok egy srác szobájában. Ez visszatartott ugyan, de abban a pillanatban, hogy ezt végiggondoltam, az ajtó, ami előtt álltam, kinyílt.

- Vivienne! –lepődött meg Pierre, akinek az arcán az imádnivaló álmos tekintet mellett idegesség és düh tükröződött. –Épp szólni akartam, hogy fel kéne kelned, mert beszélnünk kéne… nem így akartam, hogy megtudd, de gondolom, mindent hallottál. –hadarta zavartan.

- Nem, Pierre, nem hallottam semmit, de nagyon érdekelne, mi folyik itt! Felkeltem, nem voltál sehol, most pedig valami iszonyú fontos dologról akarsz beszélni velem! –oké, nem akartam így kifakadni. Csak összezavart a fiú látványa, és ilyenkor, reggel amúgy is hajlamos vagyok ordítozni.

- Állj már le! –támadott ő is vissza. –Nem vagy a kibaszott nőm, nincs amiért felelősségre vonj!

- Oké, értem, felfogtam. Csak veszem a dolgaim és többé nem kell látnod a képem. –feleltem sértődötten, és úgy éreztem, a héten másodjára csalódok hatalmasat egy férfiban. Ráadásul még csak szerda volt.

- Várj, Vivienne, erről kéne beszéljünk! Nem mehetsz haza! –mondta fura grimasszal az arcán.

- Tessék? –akadtam ki, egy új éllel a hangomban. -Hogy érted azt, hogy nem mehetek? Megtiltod? Csak nézd! Nem akadályozhatsz meg benne! –indultam az ajtó felé, habár én sem gondoltam komolyan azt, hogy egy bugyiban és melltartóban menjek ki a házból.

- Vivienne, értsd már meg, az egész környék tele van lesifotósokkal! –fakadt ki végül, nekem pedig elállt a szavam. –Gyere le, megbeszéljük! Csak vegyél fel valamit. –mondta valamivel nyugodtabban és arra a pólóra mutatott, amivel néhány perce én is szemeztem. –Kapd fel. Már ha megfelel. –mosolyodott el gúnyosan, én pedig elátkoztam magam az egész tegnapi bulizósdiért. –Habár felőlem ebben is maradhatsz. –tette hozzá.

   Sietve belebújtam a tényleg hatalmas férfipólóba és követtem Pierre-t a sportterem méretű nappalijukba. Ott egy pillanatra elcsodálkoztam a látványtól, de a pillantásom négy ideges fickóra és egy unott képű csajra siklott. Pierre intett, hogy üljek le (eleinte ellenkezni akartam, hiszen úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson, de a helyzet komolynak tűnt, úgyhogy nem tettem). Helyet foglaltam a puha kanapén és vártam a magyarázatot. Mivel senki sem szólalt meg, csupán ellenségesen méregettek, mint valami gyilkost (most tényleg, történt még valami este, amire nem emlékszem?), úgy döntöttem, elejébe vágok a beszélgetésnek.

- Kik vagytok ti? Mi ez a nagy felhajtás körülöttetek, ami miatt nem engeditek, hogy hazamenjek?

- Várj, Pierre, ne mondd, hogy nem tudja, hogy mi… -lepődött meg látványosan az egyik férfi, akinek hihetetlen kék szemei voltak.

- Pofa be, Seb, tudod jól, hogy nem szoktam rajongókat felhozni! –válaszolt neki a megszólított ingerülten.

- Rendben, tehát ti valami hírességek vagytok? Ismernem kéne titeket? –próbálkoztam újra, remélve, hogy ezúttal valaki kifejti a helyzetet.

- Vivienne, hallottál már a Simple Plan-ről? –sóhajtott Pierre.

- Persze, sokszor hallottam tőlük a rádióban számokat, egész jók… -kezdtem el, mikor végre leesett. -Várj, ugye nem azt mondod, hogy…?  

- Mi vagyunk a Simple Plan! –vesztette el a türelmét a fekete hajú, piercinges srác.

- Nyugodj meg, David és ülj vissza. –mondta ekkor az ötödik tag, akit nem láttam a buliban, ezért biztosra vettem, hogy ő Jeff.  –A helyzet az, hogy Pierre exbarátnője –itt az ideges férfi felé fordult- megint kiverte a sajtóbotrányt. 

- Megint? –kérdeztem meghökkenve és még mindig azt a hírt emésztettem, hogy az éjszakát egy zenekar énekesével töltöttem. –Miért, máskor is csinálta már?

- Persze, mióta szakítottak, folyamatosan mocskolja őt és az egész bandát. Nyilatkozta már, hogy playbackről nyomjuk, hogy Pierre meleg, hogy esténként örömlányokkal bulizunk…

- Persze, de eddig senki nem volt olyan idióta, hogy higgyen neki! Most viszont már átlépte a kibaszott határt! –dühöngött Pierre, mire Seb nyugtatólag hátbaveregette.

- Haver, azt a határt már akkor átlépte, mikor beengedted a házba…

- Oké, elég legyen! Kiböknétek végre, hogy ennek mi köze van ahhoz, hogy nem léphetek ki az utcára? –kérdeztem, mire David dühösen elém vágott egy újságot.

A Simple Plan frontembere apa lesz? –hirdette a főcímlap, mire elakadt a lélegzetem és feltéptem a lapot a cikk után kutatva. Nem kellett sokáig keresnem, hamar a szemem elé került egy kép a Pierre-ről, alatta pedig részletesen  taglalták volt kapcsolatának minden egyes részletét.

A Simple Plan név hallatán valószínűleg mindenkinek az esetlen fiatalok jutnak eszébe, akiknek  minden álmuk volt betörni a zeneiparba. De ezek a srácok időközben felnőttek, és nemrég  jelent meg a harmadik stúdióalbumuk, ami meghozta számukra a várt népszerűséget. Hol vannak már azok a kölykök, akik pályájuk kezdetén voltak? Mi sem tudjuk, a hír pedig, hogy Pierre Bouvier hamarosan apává válik, mindenkit megdöbbentett. „Hivatalosan már öt hónapja nem vagyunk együtt, de rendszeresen találkoztunk azóta is” –nyilatkozta Michelle,  az újságunknak. „Most a harmadik hónapban járok, és remélem, Pierre is örülni fog a kicsinek.” –tette hozzá a fiatal lány mosolyogva. Ugyan nem vagyunk benne biztosak, hogy a koncertek és albumfelvételek között mennyi ideje jut majd az apukának a kicsivel foglalkozni, de reméljük ez a váratlan esemény nem befolyásolja majd a fiú karrierjét. Mi egyelőre gratulálunk nekik és sok sikert kívánunk a közös életükben!

   Lassan felnéztem az idegesítően vidám hangban íródott szövegből, egyenesen Pierre arcába.

- A csaj egy hazug ribanc. –jelentette ki egyszerűen. –Egyszer sem voltunk együtt, miután kidobtam, szóval valaki mástól van a gyerek. Már ha terhes egyáltalán. A sajtó viszont nem száll le rólunk, reggel héttől kint vannak az utcán és várják, hogy valaki kijöjjön innen. Egyszer csak megunják… addig viszont nem mehetsz ki, több okból kifolyólag.

- Remélem, nem feltételezed rólam, hogy akármit is köpök azoknak a keselyűknek rólad, vagy az éjszakáról. Mert ugyan nem áll szándékomban többet találkozni veled, álszent azért még nem vagyok.

- Nem csak erről van szó. –folytatta, meg se hallva az utolsó mondatom. –Ha te kimész innen… azzal bomba robban, mindenki azt találgatja majd, hogy ki vagy, kivel voltál és pillanatok alatt címlapra kerülsz. Nem mellesleg nyilván könnyen találnak majd valakit a klubból is, aki némi készpénzért cserébe, akármire emlékszik, ami meg se történt. Szóval nincs nagyon más választásod, itt kell maradnod egy darabig.

   Ezen elgondolkoztam és abban maradtam, hogy Pierre-nek igaza van. Maradnom kell, különben tele lesz a képemmel a holnapi pletykalap, aminek nem örülnék túlságosan. Mintha nem lenne így is eléggé elcseszve minden.