Sziasztok, izé... ez a rész elég béna lett, kifogytam az ötletekből :) Azért remélem, tűrhető :) És köszi azoknak, akik kommentelnek, higgyétek el, nagyon sokat jelent :D Meg persze azoknak is, akik chaten írnak :) This chapter's dedicated to Kitti :*
A taxiban
folyamatosan a Pierre-el történt dolgokon járt az eszem. Mert igazából mi is
tart vissza attól, hogy vele legyek? Ő nem úgy nézett ki, mintha ellenére lenne
a dolog. Viszont… ha elkezdenék járni valakivel, abból nem sok jó sülne ki.
Főleg, ha az illető híres. Mindig is utáltam a reflektorfényt.
De Pierre kedvelt.
És ha őszinte akarok lenni magamhoz, én sem voltam teljesen közömbös iránta.
Nem tudom, miért nem löktem el magamtól, mikor megcsókolt, de akkor ez meg sem
fordult a fejemben. Talán jobb így, ha nem bonyolítjuk. Akkor viszont végre be
kéne fejezzem az állandóan róla gondolkodást. Mégsem tud kimenni a fejemből.
- Megérkeztünk. –közölte a taxisofőr, mi pedig kiszálltunk,
és Amber néhány bankjegyet nyújtott át a férfinak. Ő viszont közölte, hogy a
fuvar előre ki volt fizetve, így végül csak mosolyogva intettünk neki búcsút.
- Nem hiszem el, hogy a fiúk megint kifizették a taxit!
–nevetett Amber. A ház pont olyan volt, mint amilyenre számítottam, egyszerű,
de mégis fantasztikus. A színek tökéletes összhangban voltak egymással, s habár
nem volt túl nagy az egész, kettőnknek tökéletesen megfelelt. Amber belül is
körbevezetett, és összességben egy rendezett, néhol azonban kissé kaotikus hely
volt: egyből imádtam.
A szobám
vendégszobához hasonlóan volt berendezve (valószínűleg annak is használták
eddig), viszont mindkettőnknek franciaágya volt, ami már-már a szükségtelen
luxus kategóriába volt sorolható. Míg egyetemre jártam, négyen laktunk egy
kétszobás albérletben, és a két franciaágyon is osztoznunk kellett. Ez ahhoz
képest maga volt a paradicsom, a leegyszerűsített dizájnjával és a halvány
pasztellszínű szobákkal. Mikor valahogy bevonszoltuk a bőröndöm és letettük az
ágyam mellé, Amber nyakába ugrottam.
- Amber, te fantasztikus vagy! Hihetetlen ez a hely!
- Hú! –tántorodott kissé hátra, de elnevette magát. –Örülök,
hogy tetszik!
Később Amber főzött
magunknak kávét (hihetetlen, hogy hiányzott az elmúlt napokban) és leültünk
megnézni egy filmet is, miközben megbeszéltük a lakbért és mindent, ami csak
szóba jött. Nem is rémlett, hogy elfelejtettünk volna valamit –egészen addig,
míg megszólalt a csengő.
- Ki az? –állt fel Amber a kanapéról és kinyitotta az ajtót.
–Hát ti mit kerestek itt? Máris hiányzunk?
Erre már én is
felálltam, hogy megnézzem, csakugyan azok a személyek állnak-e az ajtóban,
akikre gondoltam, és nem kellett csalódnom. Személyesen és hiánytalanul–a
Simple Plan toporgott a ház küszöbén.
- Lányok, nem hiszem, hogy örülni fogtok annak, amit most
mutatok… -harapta be a száját idegesen David néhány újságot felemelve, Amber
pedig némán intett nekik, hogy jöjjenek be.
Egészen pontosan
négy újság volt a fiúknál és egyikük sem nézett a szemünkbe, csak csendben
várták, hogy megnézzük őket.
Négy újság. Egy nap
alatt. Azért eléggé hihetetlen, nem? Nagyon rákaphattak a témára. Főleg, hogy
négyből kettőn a srácok díszelegtek a címlapon is, ami már magában eléggé
sokkoló volt. Remegő kézzel nyúltam a legközelebbi lap után, félve attól, amit
majd találok benne. A címlapon egy sajtótájékoztatón készült kép, alatta a
felirat: Botrány: A Simple Plan énekese
letagadja exbarátnőjét és a közös gyermeküket.
Undorodva lapoztam
végig az újságot, hogy megtaláljam a keresett cikket, miközben nevetséges és
láthatólag kitalált sztárpletykák mellett haladtam végig. És ott volt a szemem
előtt. Michelle és Pierre egymás mellett egy régebbi fotón mosolyognak, majd
egy kép tegnapról, amikor Pierre dühösen mond valamit a lánynak, aki magából
kikelve ordít neki. A cikk nagy részletességgel taglalja a kettejük vitáját, és
elég nyilvánvalóan a Michelle pártját fogják. Szinte biztosan állítják, hogy
Pierre az apa, és hogy mennyire felelőtlen viselkedés volt ez a részéről. Őt
állítják be a srácnak, aki a karrierjéért otthagyja a terhes barátnőjét. Annyira áradt a hazugság a lapból, hogy ezt
már fokozni sem lehetett volna.
Mikor végeztem a
cikkel, szó nélkül csaptam le az újságot az asztalra és kezembe vettem a következőt.
Ebben valamivel valósághűbben írták le a sztorit és többször láttam „Nem
tudjuk, kinek higgyünk” és „Lehet, hogy az énekes igazat állít?”és hasonló
kifejezéseket, de ők nem értették, miért hazudott volna Michelle. A következő
lapban is hasonlóan taglalták a sajtótájékoztatót, úgyhogy az utolsót, aminek a
címlapján szintén a srácok virítottak, valamivel bizakodóbban vettem kézbe.
Mikor viszont a cikkhez lapoztam, kisebb sokkot kaptam, a srácok pedig
felszisszentek és egyikük sem nézett rám. A lapon ugyanis a történet korántsem
kedvező részletezése mellett egy távoli és kissé homályos, de jól kivehető fotó
virított Amber-ről és rólam, miközben valamin nevetünk David szobájában a buli
előtt. Ha ez nem lenne elég, a fejem pirossal van bekarikázva, alatta pedig az
alcím: Ki lehet a rejtélyes fiatal lány
a Simple Plan villában? Félve kezdtem neki a cikk olvasásának, és éreztem,
hogy kezdek rosszul lenni. A minap
sikerült lencsevégre kapnunk, ahogy Amber Belrose, David Desrosiers barátnője
egy ismeretlen lánnyal beszélget a banda közös lakásának egyik hálószobájában.
Nem tudjuk, ki lehet a lány, de egy valami tény- az elmúlt két napban senki nem
lépett ki a házból, úgyhogy nem csak délutáni csevejre érkezett. Talán az egyik
bandatag eltitkolt barátnője?
- A rohadt életbe! –fakadtam ki. –Most… most mit fogok
csinálni? –néztem segélykérően a srácok felé és próbáltam visszatartani a
könnyeim. Gyűlöltem a reflektorfényt, a népszerűséget, a hírnevet. Most pedig
ott virít a képem egy pletykalapban. Ennél nagyszerűbb nem is lehetne.
- Nézd, Viv… Mi sajnáljuk… az egészet. Tényleg. Nem akartunk
belekeverni. –nézett a szemembe Pierre és őszinte bűntudat volt a tekintetében.
- Pierre… ez nem a ti hibátok. Legalább annyira az enyém is.
Be kellett volna húzni azt a rohadt függönyt!
- Nem, Viv, figyelmeztetnünk kellett volna téged. Tényleg
sajnálom. –erősködött.
- Pierre, fejezd már be! Nem ti tehettek róla, hogy híresek
vagytok és ez ez egész felhajtás rosszkor jött. Ha valaki tehet róla, akkor
azok a fotósok, vagy az a ribanc exbarátnőd –már bocs. –mondtam neki
türelmetlenül. Pierre-nek szeme sem rebbent, mikor Michelle-t szidtam. Persze
el tudom képzelni, hogy ő miket gondolhat róla.
Amber valamivel
higgadtabban reagált a szennylapokra, persze neki már volt ideje megszokni a
felhajtást, de őt is megdöbbentette és természetesen dühítette a sok hazugság
és nem mellesleg a „közös képünk”. Végül a srácok jobbnak látták, ha magunkra
hagynak, ők pedig hazamentek, lehiggadni. Rájuk is ráfért, főleg Pierre-re, aki
iszonyúan idegesnek tűnt végig. Nem láttam még ilyennek, és remélem, nem is
fogom, mert a kifakadásai és önokolása eléggé megrémisztett. Persze megértem,
én sem voltam jobb állapotban.
Végül este lett, mire
Amber-el átbeszéltünk mindent és elmondott néhány dolgot arról, hogy ő hogy
kezelte, mikor nyilvánossá tették a kapcsolatukat Daviddel, hogy még az is
előfordult, hogy felismerték az utcán, pedig ő maga nem is volt híres, csupán
járt Daviddel. De szerinte ez a veszély engem nem fenyeget, hiszen mindössze
egy homályos fénykép készült rólam, ami nem elég arra, hogy felismerjenek.
Jólesett ez a beszélgetés és a nap végére egészen megnyugodtam. 9 körül járt,
amikor Ambernek megszólalt a telefonja.
- Halló? –szólt bele mosolyogva. –Szia, David. Viv? Igen,
persze. Odaadjam? –mondta és felém tartotta a kagylót.
- Szia, David! –köszöntem neki és kíváncsi voltam, miért
engem keres.
- Á, helló, Viv! Próbáltalak hívni a mobilodon, de csak a
hangposta válaszolt. Szerintem meg akartál szabadulni tőlünk és rossz számot
adtál meg! –nevetett.
- Jajj, nem, dehogyis, sajnálom! –kaptam a fejemhez. –Már
ősidők óta nem láttam a telefonom, azt hiszem, ideje lenne megkeresnem.
- Igen, ez szerintem is jó ötlet. –mondta ő is. –Egyébként
csak annyit akartam tudni, hogy hogy vagy. Mármint ezek után. Pierre nem viseli
túl jól, folyamatosan magát hibáztatja, szóval remélem, te jobban viseled…
- Ó, a francba. Mondd meg neki, hogy nagyon jól vagyok, és
nem vagyok cukorból, nem halok bele, ha megjelenik rólam egy elmosódott kép agy
bulvármagazinban, amit lefogadok, hogy senki sem olvas! –hadartam, habár kicsit
túloztam, de mégsem hagyhatom, hogy Pierre ennyire bűntudatos legyen.
- Ez igen, Viv! –füttyentett elismerően. –Jó hamar túltetted
magad rajta!
Ez nem volt
túlzottan igaz, de inkább nem vitatkoztam.
- A barátnődnek köszönd! –mosolyogtam Amberre, aki
feltartotta a hüvelykujját.
- Hidd el, megköszönöm neki is! – válaszolt és hallottam a
hangján, hogy vigyorog.
- Köszi, hogy felhívtál, David, tényleg. És nyugtasd meg
Pierre-t a nevemben! Adom Ambert, szia! –köszöntem el és visszaadtam a mobilt.
Amber még egy ideig
telefonált, én pedig ezt az időt arra használtam, hogy előkotortam a
bőröndömből a saját mobilom. Még akkortól ki volt kapcsolva, hogy lepakoltam a
szállodában és Brigitte és Charles felváltva és folyamatosan hívogattak.
Bekapcsolva kissé meglepődtem, mennyire kitartóak is voltak. Brigitte-től 53
nem fogadott hívás, 34 SMS és 12 hangüzenet volt. Ez kábé olyan, mintha az
elmúlt napokat azzal töltötte volna, hogy engem próbált elérni. Charles
valamivel hamarabb feladta, tőle 14 nem fogadott hívást, 7 SMS-t és 3
hangüzenetet kaptam. Meg persze ott van David is, aki kétszer próbált elérni,
és egyúttal a számát is elmentettem.
A telefonommal a
kezembe visszamentem Amberhez, aki épp elbúcsúzott Davidtől. Mikor lehuppant
mellém a kanapéra, feléje nyújtottam a telefonom.
- Hú, Viv, valakinek nagyon hiányoztál! –mondta vidáman a
képernyőre nézve. –Várj… -komorult el. –Ezek…?
- Igen… Brigitte és Charles. Szerinted nézzem meg?
- Én a helyedben megnézném. Csak hogy mit akarnak.
–javasolta.
Megfogadtam az
ötletet és megnyitottam a legrégebbi SMS-eket.
Brigitte: Viv! Vedd fel
a telefont!
Brigitte: Viv, kérlek,
vedd fel! Beszélnünk kell!
Brigitte: Viv. Vedd.
Fel. A. Kibaszott. Telefont.
Brigitte: Könyörgöm,
Viv!!!
Brigitte: !!!!!!!
Még jó néhány ehhez
hasonló üzenet volt, egyre sürgetőbbek és rövidebbek. Az utolsókat néhány órája
küldte és már eléggé kétségbeesettnek hangzottak. Úgy döntöttem, meghallgatom a
hangpostát is. Ott is hasonló hangvételű üzenetek vártak, néhányban hallottam,
hogy elcsuklik Brigitte hangja, az utolsó üzeneteket pedig már sírva mondta
fel. Akármennyire is utáltam, egy pillanatra megsajnáltam. Egy pillanatra.
Néhány perc múlva megszólalt a Bite My Tongue a You Me At Six-től, ami azt
jelentette, hogy Brig ismét próbálkozik. Habozva néztem Amber felé, aki
bíztatóan bólintott és megszorította a kezem. Végül felvettem a telefont.
- Hall…- próbáltam beleszólni, de abban a pillanatban, hogy
felvettem, közbeszakított.
- VIV! VÉGRE! –kiáltotta, úgy, hogy el kellett tartanom a
telefont a fülemtől, nehogy megsüketüljek.
- Szia. –mondtam közömbösen.
- VIV, A FRANCBA, EZERSZER HÍVTALAK, HOL VOLTÁL? HOL VAGY
MOST? ODAMEGYEK. –süvöltötte továbbra is, figyelembe sem véve a hűvös
köszönésem.
- Brig, nem akarom, hogy ide gyere. Egy barátomnál vagyok.
–válaszoltam neki, ügyelve arra, hogy a hangom érzelemmentes maradjon.
- Viv, felhívtam az összes barátod! Mindet! Még a
középsulisokat is! És találd ki, egyiknél sem vagy ott! Azt ne mondd, hogy egy
srácnál vagy…! –oké, Brigitte túlpörgött, habár az utolsó mondatára kissé
elpirultam, és örültem, hogy nem látja.
- Nem, Brig, nem egy fiúnál. Nem ismered, én is csak nemrég
találkoztam vele.
- A kurva életbe, mégis hol vagytok? –türelmetlenkedett. –És
mikor mész haza?
- Brig, itthon vagyok. Ide költöztem. És nem akarom, hogy ide
gyere, mondtam. A telefont is csak azért
vettem fel, hogy ne hidd azt, hogy elraboltak, vagy valami. Úgy beszélsz,
mintha nem emlékeznél arra, mekkora egy mocskos ribanc vagy. –mondtam és nem
vártam meg, hogy válaszoljon, hanem lecsaptam a telefont. Persze azonnal
hívott.
Nyúzottan néztem
Amberre, mikor a telefon ötödjére szólalt meg. Nem mondott semmit, de láttam
rajta, hogy őt is az őrületbe kergeti a folyamatos telefoncsörgés, ahogy engem.
Végül megadóan sóhajtottam és felvettem a telefont.
- Brigitte, felfognád, hogy nem akarok beszélni veled?
–támadtam rögtön le.
- Mégpedig addig nem hagylak békén, míg nem engeded, hogy
megmagyarázzam.
- Rendben. Öt perced van. Hallgatlak. –mondtam és kételkedtem
benne, hogy tud valami olyant mondani, amitől meggondolom magam.
- Viv, annyira sajnálom! –kezdett bele. – Nem tagadom, ami
történt, és gondolom elég egyértelmű volt. Mélységesen megbántam az egészet,
mert nem gondoltam bele, hogy elveszíthetem a legjobb barátnőmet. Én… nem
tudom, mit mondhatnék. Rászolgáltam, hogy gyűlölj. De… Viv, most nagyon nagy
bajban vagyok. Kérlek. Annyit kérek tőled, hogy találkozzunk. Egyetlenegyszer,
utána esküszöm, nem zavarlak többé.
- Miért akarsz találkozni?
- Viv… csak egyezz bele. Könyörgöm, soha többet nem kell
elviselj, csak egyetlenegyszer, nagyon fontos.
- Brigitte. Csak mondd meg, miért.
- Vivienne, kérlek szépen… - hallottam a hangján, hogy sír.
- Jó. Rendben, legyen. Találkozzunk holnap kettőkor a
Starbucksnál. –adtam meg magam, miközben tudtam, hogy nem kellene ezt
csináljam.
- Úristen, Viv, köszönöm, tudtam, hogy nem gyűlölsz!
- Tévedsz, Brig. Nagyon is. Tudod, néha szánalmas tudsz
lenni. Találkozunk holnap, elmondod, amit akarsz, aztán békén hagysz. Azt
hiszed, meg tudnék bízni benned ezután? –mondtam neki és leraktam a
telefont. Nem bírtam tovább elviselni
őt.
Amber megölelt és
felajánlotta, hogy a csöpögős romantikus film helyett megnézhetnénk valami
horrort. Azonnal belementem. Hihetetlen, mennyire ismer, pedig csak néhány
napot töltöttünk együtt. Közben folyamatosan szóval tartott, hogy ne kelljen a
másnapon és persze a mai eseményeken gondolkoznom. Kezdtem nagyon megkedvelni
ezt a lányt, főleg mikor a film vége után lehuppant mellém a laptopjával.
- Tudom én, hogy mi kell neked! –vigyorgott és beütötte a Youtube-ot.
A képernyőn a Simple Plan neve jelent meg, alatta pedig a szám címe- Thank You.
Ezt a dalt a srácok játszották próbán is, de akkor nem nagyon koncentráltam a
dalszövegre. Most viszont… te jó ég, ez a dal mintha Brigitte-ről szólna.
„…But I was stupid
And you broke me down
I’ll never be the same again.
So thank you for showing me,
That best friends can not be trusted,
And thank you for lying to me,
Your friendship and good times we had you can
have them back”
- Gondoltam, hogy nem figyeltél rá, mikor a srácok élőben
játszották! –nevetett Amber az elképedt arckifejezésemen. – Inkább Pierre-re
koncentráltál. Hé! –visított fel, mikor oldalba löktem.
Végül lefeküdtünk, hiszen a beszélgetésünk jócskán az éjjelbe
nyúlt, és pillanatok alatt álomba zuhantam a puha matracon. Másnap reggel éppen
időben ébredtem ahhoz, hogy kényelmesen elkészüljek és eltaxizzak a Starbucksig,
ami Brigitte-el egy időben a törzshelyünk volt. Mikor kiszállltam és fizettem,
ő már ott várt és a tekintetem kerülve halkan üdvözölt. Hidegen viszonoztam a
köszönését, beléptem az ismerős helységbe, és bemondtam a rendelésemet a
pultnál. Ő is követte a példám és néhány perc múlva már egymással szemben
kavargattuk mindketten a kávénkat –illetve az én esetemben egy tejszínhabos Macchiato-t.
- Tehát? Mit akartál mondani? –néztem végig az arcán, amin az
alapozó alatt is látszódott a vörösség, amit a folyamatos sírás okozott.
- Viv, én… - kezdett neki, de elcsuklott a hangja és egy könnycsepp
gördült végig az arcán. –Viv, terhes vagyok.
Szia!!
VálaszTörlésMost nagyon le vagyok döbbenve.. wow:D
Egyre izgalmasabb a történet (gondoltam ezt a közepe felé amikor a két jómadár hívogatta Viv-et) aztán amikor az utolsó mondatot elolvastam MÉG ANNÁL IS izgalmasabbra sikerült^^
Nagyon várom a következő részt, szuperül írsz és a történet maga is tetszik!!:D
Puszi <3
Sziaa!
TörlésHû, de jólesett ez a komment! Komolyan, itt vigyorgok a képernyô elôtt, olyan boldog vagyok, hogy sikerült izgalmasan megírjam :>
Köszönöm a dícséretet, mindent :) Végülis te vettél rá, hogy nekifogjak, szóval a te érdemed :))
Olyan jó, hogy mindig írsz :>
Puszii <3
Szia.!
VálaszTörlésWííí *-* wááá.:DD :3
Na akkor kommentálom a részt..:)
Nagyon jó lett..nagyon meglepődtem Brigitte-en...és hogy ennyit hívogatta- nem hiába-
Megdöbbentett, hogy Brigitte terhes és kíváncsi vagyok, hogy mit tesz Viv és milyen következmények lesznek..:)
A "Thank you" pedig nagyon jó választás volt ehhez a részhez..:)
Nagyon szupira sikerült és várom már a folytatást.!:)
puszi <3