12. Rész

Sziasztok, bocsánat, hogy későn hoztam, de el voltam utazva, meg most a suli miatt nem tudom, mennyit fogok tudni írni. De kárpótlásul ez a rész hosszabb lett :D 

   Mikor végre tisztáztuk a dolgokat, felmentünk megnézni, hogy hogy vannak a többiek, meg persze, azt, hogy milyen állapotban van a ház. Hát… azt kell mondjam, hogy lehet, hogy jobban jártunk, hogy hamarabb leléptünk. Chuck éppen Jeff-et bökdöste, aki egy szál alsónadrágban (ezúttal legalább az volt rajta) feküdt a konyhapadlón, és néha fel-felmordult. David a nappaliban tologatta a helyére a bútorokat, miközben valami dalt dúdolt és úgy tűnt, senkit sem lep meg a szituáció, hogy konkrétan az eszméletlenségig buliztak. 

- Ambert felvittem a szobába, nem akartam még felkölteni, ő sem nézett ki túl jól. –magyarázta, mire el kellett mosolyodjak azon, hogy mennyire törődik a barátnőjével.

- Hmm… és Seb hol van? Felköltöm. –mondtam, hogy valamivel én is segítsek a srácoknak.

- A fürdőkádban… -mutatott a mosdóajtó felé Chuck, mire elindultam abba az irányba.

- Nem értem, miért köt ki valaki minden buli után a fürdőkádban. –nevettem, és a kilincs után nyúltam.

- Várj, Viv, nem biztos, hogy neked most… -próbált figyelmeztetni Chuck, de késő volt. Az ajtón belépve ugyanis tényleg Seb-et találtam… de arra nem számítottam, hogy a fürdőkád félig tele lesz és Seb pedig… meztelen. Néhány döbbent pislogás után behúztam magam mögött az ajtót és kérdőn a fiúk felé néztem.

- Úgy rémlik, az éjjel összehányta magát, és úgy döntött… megmosakszik. –ráncolta a szemöldökét David és úgy döntött, más módszerrel ébreszti fel Jeff-et. A mosogatóból megtöltött egy poharat jéghideg vízzel és a gitárosra öntötte azt.

- Basszameg! –ugrott fel erre Jeff és megpróbálta elkapni Davidet, mi viszont döbbenten bámultuk őt, míg ki nem tört belőlünk a nevetés.

- Mi van? –kérdezte gyanakvóan, de egyikünk sem bírta abbahagyni a röhögést.

- Haver, az arcod… -nyögte ki végül Pierre és tovább nevetett, miközben a falon lógó tükör felé mutogatott. Jeff egyből odarohant és elborzadva nézte a tükörképét, majd minket.

- Ezt meg ki csinálta? Kinyírom! – szörnyülködött, de azért ő sem bírta megállni, hogy ne röhögje el magát. –Mondjátok, hogy ez lejön!

   Jeff homlokán és fején ugyanis kisebb-nagyobb virágok díszelegtek, amiket nyilván azután rajzoltak rá, miután kidőlt a padlón. Kétségbeesetten kezdte el vízzel súrolni, de nem úgy tűnt, mintha ez használna.

- A francba, ez alkoholossal van! –nyögött fel és a fürdőszobába indult, hogy keressen valamit, amivel lemoshatja. Onnan viszont néhány másodperc múlva röhögve jött vissza, amit először nem értettem, de aztán eszembe jutott. Ja, persze, Seb… El is felejtkeztem róla. Jeff kutakodás közben őt is felköltötte, úgyhogy pár perc múlva egy törülközővel a dereka köré csavarva, fájdalmas arckifejezéssel jött ki hozzánk.

- Basszus, rég voltam ennyire másnapos! –panaszkodott és töltött magának egy nagy pohár vizet és bevett vele egy aszpirint. Úgy látszik, a srácok eléggé felkészültek, ha piálásról van szó,  mert a hideg víz és a gyógyszer teljesen megszokottnak tűnt náluk. Mondjuk, ha ilyenek a másnapjaik, nem is csodálom…

   Mikor mindenki többé-kevésbé rendbe tette magát, felajánlottam, hogy készítek egy omlettet, amit a fiúk nagy örömmel elfogadtak. Míg a tojás készült, Amber is megérkezett, egy fekete Simple Plan feliratú férfipólóban, ami feltételezem, David-é lehetett. Nem tűnt nagyon másnaposnak, szóval nem hiszem, hogy annyit ivott tegnap, mint a többiek.

- Szép jó reggelt! –nevetett, mikor végignézett a nyúzott társaságon és arcon puszilta Davidet.

   Reggeli (habár már inkább ebédidő volt) közben megbeszéltük a bulit és persze Chuck és David beszámoltak a többieknek arról, hogy hol találtak meg minket Pierre-el. Én néhányszor elpirultam, miközben meséltek, de határozottan bizonygattam, hogy semmi „olyan” nem történt. Mert nem is. Attól függ, hogy értjük. A többiek olyan „Aha, semmi, ugyan már” arckifejezéssel néztek, én pedig tudtam, hogy hiába győzködöm őket. Kaja után felmentünk átöltözni, Jeff pedig további kísérleteket tett lemosni a rajzokat a fejéről, amik ugyan halványodni látszódtak, de csak nem akartak eltűnni.

   Hat óra előtt tíz perccel mindannyian felöltözve álltunk a nappaliban és utoljára átvettük, hogy mit mondanak majd a srácok. Pierre idegesen toporgott és a többiek néha hátbaveregették, hogy megnyugtassák. Jeff fején fejkendő volt, mivel a virágok nem akartak lejönni róla, így pedig eléggé vadmotoros hatást keltett, amin persze nem győztünk poénkodni. Hatkor aztán mindannyian kivonultak, és a behúzott függönyök mögül is jól látszódtak a vakufények. Amberrel a kanapén maradtunk és régi barátnők módjára, egymás szavába vágva beszélgettünk és vihogtunk. Egyszóval volt egy „lányos beszélgetésünk”, amely során természetesen ismét el kellett mondjam, hogy nincs semmi közöttünk Pierre-el.

- És mit csinálsz, ha „kiszabadulsz”? –tette fel a kérdést, amire még én sem tudtam a választ.

- Hát… azt hiszem, keresek egy olcsó albérletet és folytatom a munkám. –mosolyodtam el keserűen, mivel ez az ötlet korántsem tűnt annyira izgalmasnak, mint az elmúlt napok.

- Figyelj, én épp lakótársat keresek! –csillant fel Amber szeme. –Itt lakok, húsz percre, ha gondolod, hozzám költözhetnél.

- Úristen, ez komoly? Nem zavarnék? Miért nem David-el laksz? –kérdeztem és nagyon tetszett az ötlet.

- Mondom, hogy épp lakótársat keresek, és hát sokkal inkább te, mint valami idegen! –nevetett.  – Daviddel beszéltünk róla, hogy odaköltözzön, de így is egész nap együtt vagyunk és legalább a többiekkel is tud próbálni. Meg hát közel is lakik, szóval nem lenne értelme, ha elhurcolnám a többiektől. Meg nem is hiszem, hogy értékelnék. – folytatta mosolyogva.

   Végül természetesen elfogadtam az ajánlatot és megbeszéltük, hogy holnap akkor át is viszem a cuccaimat. El sem hittem, hogy milyen szerencsém van. Még ha furcsán is hangzik, de végül is a legjobb dolog, ami történhetett, az az volt, hogy feljöttem Pierre-hez azután a buli után.

   Másfél óra elteltével a fiúk bevonultak az ajtón és kimerülten rogytak le mellénk.

- Mi volt? –kérdeztem idegesen, mivel egyikük sem akart megszólalni.

- Hát mehetett volna jobban is… -nézte a földet kínosan David.

- Egy csomó hülyeséget kérdeztek, Pierre pedig egész jól bírta, mindenre válaszolt, ők pedig úgy tűnt, hogy hisznek neki… -kezdett bele a sztoriba Jeff.

- Aztán viszont a semmiből megjelent Michelle. – vette át a szót Seb, nekem pedig elállt a lélegzetem. –Persze mindenben ellent mondott Pierre-nek, ráadásul hazugnak nevezte a sajtósok előtt. Mi mindannyian elmondtuk, hogy csak bosszúból mond ilyeneket és hogy egészen biztosan nem Pierre az apa, ő pedig végül elhúzott, de most valószínűleg ezzel lesznek tele az újságok, ráadásul az sem biztos, hogy elhitték.

- Úristen, nem csodálom, hogy kivagytok! –szólalt meg Amber, mikor látta, hogy én még mindig teljesen le vagyok döbbenve.

- Aztán megkérdezték, hogy kikkel vagyunk… -folytatta Seb, én pedig még jobban ledermedtem.

- Viv, láttak titeket tegnap, mikor fent voltatok Davidnél. –nézett rám Jeff, nekem pedig elszorult a torkom. – Nem tudjuk, hogy lefotóztak-e, és hogy fognak-e kezdeni valamit ezzel az információval, de szólok, hogy azért ne számíts sok jóra.

  A fenébe. Akkor végül is hiába volt a sok óvatosság. Remélem, nem csináltak képet, mert akkor végem.  Pierre még mindig nem szólt egy szót sem, csak bámult maga elé, de senki sem hibáztatta.

   A nap többi része viszonylag csendben telt, Davidék próbálták oldani a hangulatot azzal, hogy kihívták a társaságot videójátékozni, de senki sem koncentrált igazából. Mind azon gondolkoztunk, hogy mit látunk majd holnap reggel az újságban. Sötétedés előtt Pierre javasolta, hogy próbáljanak, hátha az eltereli a figyelmünket.

   Mikor a srácok élőben is elkezdtek játszani, fantasztikus volt. Egyből megértettem, hogy miért is akartak most nekikezdeni, hiszen látszódott a felszabadultság a szemükben, miközben zenéltek. Az I’m just a kid-el indítottak, majd a Shut up! következett, mi pedig Amber-el lelkesen tapsoltunk, hiszen ez olyan volt, mint egy saját, külön bejáratú koncert. A Thank You volt a következő számuk és ahogy befejeztek egyet, azonnal kezdték a következőt. Pierre teljesen megnyugodott, mire a Jump-hoz érkeztek és egyre nagyobb átéléssel énekelt. A hangja egyszerűen fantasztikus volt. Alig hittem el, hogy ez ugyanaz a srác, akivel végighülyültem a napot… és végigsmároltam az éjszakát. Az I can wait forever következett, Pierre pedig a szemembe nézve énekelte a sorokat:

- „You look so beautiful today…

When you're sitting there it's hard for me to look away

 So I try to find the words that I could say

 I know distance doesn't matter but you feel so far away…”

    Mikor elkapta a tekintetét rólam, lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy a többiek észrevették, ami köztünk történt, habár én sem értettem, mi volt az. A szívem viszont őrült gyorsasággal dobogott, ami nagyon idegesített. Nem. Tetszhet. Pierre. –ismételgettem magamban a szavakat, mint egy mantrát és közben szüntelenül a földet fixíroztam.

Mi a franc bajom van?

   Utolsó dalként a Crazy következett, amit egyébként szeretek, de most nem igazán tudtam rá koncentrálni. A szám idejét inkább arra használtam, hogy kissé lenyugodjak és a vége felé megkockáztattam azt is, hogy felnézzek, habár kerültem Pierre tekintetét.

   Mikor befejezték a próbálást, felmentünk vacsorázni és végre felszabadultabban tudtunk beszélgetni. Amber elmondta, hogy hozzáköltözöm, aminek a  srácok nagyon örültek, hiszen, mint kiderült, ők is gyakran járnak Amberhez. Remek, tehát még találkozom velük. Már a gondolat boldoggá tett. Tényleg sokat jelentettek nekem, nem számított, hogy csak néhány napja ismertem őket.

   Később mindenki egyetértett abban, hogy fárasztó napunk volt, úgyhogy elmentünk lefeküdni. Hosszú és álommentes éjszakám volt, aminek David és Jeff vetettek véget, mikor rámugrottak.

- Most komolyan, ez az egyetlen mód, ahogy fel tudtok ébreszteni? –nyögtem és egy párnába temettem a fejem.  

- Gyerünk, Viv, megint délig aludtál! –vigyorgott Jeff. Közben Pierre is bejött és leült az ágy szélére.

- Elmentek a fotósok. –közölte halkan.

- De jó! –örültem, bár egy részemnek esze ágában sem volt elmenni.

- Szóval… -köszörülte meg a torkát David. –Akkor elmész?

- Persze. De még találkozunk, itt leszek húsz percre.

- Akkor jó! –nevettek a többiek és szabályosan kirángattak az ágyból.

   Kiderült, hogy a srácok kitettek magukért, ami a reggelit illeti. Ugyan még csak 12 volt, de az asztal megterítve, a tányérokon pedig gofri és bacon díszelgett, nekem pedig összefutott a nyál a számban. Seb, akin egy rózsaszín kötény feszített (Honnan szereznek egyáltalán ilyesmit? És miért?) rám vigyorgott a tűzhely mögül, én pedig türelmetlenül huppantam le a székre.

- Seb, mondtam már, hogy imádlak? –mondtam egy jó adag gofri lenyelése után.

- Igen, Seb, mindannyian imádunk. Csinálsz még kaját? – nézett rá Pierre is kiskutyaszemekkel.

- Gyerekek, nincs több kaja, amíg meg nem ettétek azt, ami az asztalon van. –nevette el magát Seb és egy fakanállal tarkón koppintotta Jeff-et. –Fiam, ne játssz az étellel! –szólt rá elvékonyított hangon.

   A jó hangulatú reggeli után Amberrel felmentünk összepakolni a cuccainkat, amiket David és Chuck levittek nekünk a lépcsőn. Hát igen. Elérkezett a búcsú ideje, a pillanat, amit a legkevésbé vártam. El sem hiszem, hogy csak néhány nap volt, nem pedig hetek, hiszen annyi mindent csináltunk a srácokkal, hogy ezt három napba álmomban sem gondoltam volna, hogy be lehet sűríteni. Lett hat fantasztikus barátom, aminek viszont nagyon örültem.

- Viv, annyira fogsz hiányozni! –színlelt sírást Jeff, majd megölelt, ahogy a többiek is. A srácok erősködésére egy cetlire lefirkantottam nekik a telefonszámom, ők pedig megígérték, hogy hívni fognak. Ebben nem is kételkedtem, ahogy abban sem, hogy találkozunk még, de mégis, olyan furcsának tűnt kilépni azon az ajtón. Tudtam, hogy ezután semmi sem lesz ugyanolyan.

   Pierre is megölelt, de közben, hogy senki sem hallja, a fülembe suttogott.

- Beszélhetnénk négyszemközt? –hallottam a hangját.

- Öhmm… persze? –jöttem egyből zavarba.

   Mikor távolabb jöttünk a többiektől, egy ideig csak a szemembe nézett, majd nekifogott a mondandójának.

- Viv… igazából azért hívtalak, hogy kipróbáljak valamit. –kezdte el a földet bámulni. – Tudom, hogy azt mondtad, legyünk barátok, és én ezt elfogadom. Sőt, valószínűleg tényleg jobb is lesz úgy, de azért kíváncsi vagyok, hogy ez józanul is olyan hatással lesz-e rám… -mondta, de nem várta meg, hogy reagáljak. Minden előzetes figyelmeztetés nélkül hajolt le hozzám és egy másodpercnyi habozás után már a számon éreztem az ajkait. Nem volt semmi birtokló a csókjában, inkább csak a halvány remény és gyöngédség. Nem is tartott többet néhány másodpercnél, én viszont óráknak éreztem, és félő volt, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot. Mikor elhúzódott, egy kisfiús mosoly jelent meg a szája sarkában, én pedig elpirultam.

- Megkaptad a választ a kérdésedre? –kérdeztem halkan.

- Igen. –mondta és még szólásra nyitotta a száját, de nem tudtam meg, mit akar mondani, mivel Chuck jelent meg a szobaajtóban és ide-oda vándorolt kettőnkről a tekintete.

- Szóval itt vagytok! Remélem, nem zavartam meg semmit… - bámulta Pierre kezét, amit a derekamra tett, amikor megcsókolt. Pierre persze teljes zavarban kapta el onnan és folytatta a padló tanulmányozását.

- Nem, dehogy! –nyögtem ki végül, de nem tűnt nagyon meggyőzöttnek.

- Mindegy, csak annyit akartam mondani, Viv, hogy megjött a taxitok. Jeff-ék kivitték a csomagjaitokat, és szerencsére egy vakut sem láttunk, mikor kinyitottuk az ajtót.

- Szuper. –mondtam kábán és az ajtó felé indultam. – Köszi, hogy itt lehettem! – erőltettem magamra egy mosolyt és még egyszer megöleltem mindenkit. –Sziasztok! –búcsúztam el végül és beültem Amber mellé a taxiba. A kocsi elindult, mi pedig nevetve integettünk a felsorakozott fiúknak, akik letörölték a képzeletbeli könnyeiket és puszikat dobáltak.