17. Rész

  Hú, ez jó gyorsan kész lett :D Mondjuk viszonylag rövid, de annál tartalmasabb. Imádtam írni ezt a részt, végig vigyorogtam, de remélem nektek is tetszeni fog. Kicsit csöpögős, meg klisés, de nem ezt akarta mindenki? :)  És még egyszer köszönöm azoknak, akik rendszeresen (vagy rendszertelenül, igazából mindegy, mert a lényeg, hogy látom, hogy olvassátok és... húúú, az az érzés :D ) írnak kommentet, amiket rendszerint a suliban olvasok el és a tanárok nem értik, miért vigyorgok az előttem levő matekfeladatnak. Na, de megint hosszúra húzom a bevezetőt :)) Izé... jó olvasást :D

   Arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az oldalam. Mivel nem éreztem elég ébernek magam egyáltalán ahhoz is, hogy kinyissam a szemem, a kezet ellökve az oldalamra fordulva próbáltam visszaaludni.

- Amber, nem kelek fel… hagyj már aludni… -nyöszörögtem.

- Neked is jó reggelt, Viv! –nevetett egy ismerős hang. De nem Amberé. Na most érkezett el az a pillanat, hogy kinyitottam a szemem.

- Pierre? Te hogy…? –kezdtem, de aztán leesett. –Ja tényleg. Bocs. Neked is jó reggelt. –mosolyogtam rá, amennyire egy ilyen ébresztő után tellett tőlem.

- Viv, már fél órája ébren vagyok, unatkozooooom! –kezdett el ugrálni mellettem. Kelletlenül ültem fel mellé, hátha sikerül lenyugodnia. Nem sikerült. Viszont felköltenie igen, aminek már nem örültem annyira.

- Oké, Pierre… Te akartad. –vigyorodtam el hirtelen és egy  párnával a kezemben felé ugrottam.

   Őt hirtelen érte a támadás és az ágyra hanyatlott, de közben  a kezével egy másik párna után kapott, hogy védekezzen. Nevetve verekedtünk, észre sem véve azt, hogy gyakorlatilag egymáson fekszünk. Pierre egy párnával a kezében a matrachoz szorított, úgy, hogy az arca mindössze pár centire volt az enyémtől. A nevetésem kezdett elhalkulni és bizonytalanság vette át a helyét. Mit akar…? És… miért akarom én is ugyanazt?

   Mikor lassan még közelebb hajolt, nem ellenkeztem. Az ajkai gyengéden érintették az enyémeket és úgy éreztem, ez a pillanat soha nem ér véget. Végre senki és semmi nem zavart meg abban, hogy kiélvezzem a közelségét. Ezúttal ő túrt a hajamba és én egy halk nyögéssel fejeztem ki a tetszésem. Klisének tűnnek a tüzijátékok, de mégis ezek írják le legjoban az érzést. Csak többet akartam belőle – és soha nem elengedni. Ő elmélyítette a csókot, teljesen lélegzet nélkül hagyva, de én a legkevésbé sem bántam az egészet. Ő nem állt meg, hanem végigcsókolta a nyakamat is, amitől úgy éreztem, megőrülök. Éppen lehúztam a fekete pólóját, láthatóvá téve azokat a lélegzetelállító izmokat és az oldalán húzódó tetoválást, mikor hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Mi a rémülettől dermedten néztünk egymásra és egyikünk sem mozdult. Némán imádkoztam, hogy Ambernek ne jusson eszébe benézni hozzám, de persze nem volt szerencsém.

- Szia, Viv! –nyitott be a szobámba. Mikor viszont megláttott, elkerekedett szemmel bámult és alig jutott szóhoz. –Úristen! –nyögte ki végül és vörös arccal becsukta mega mögött az ajtót.

   Rémülten néztem Pierre-re. Mégis mit csinálunk? Illetve… mit csináltunk volna, ha Amber nem jön haza…? Francba. És még bűntudatom sincs. Égő arccal ültem fel az ágyon, ahogy Pierre elengedett és megigazítottam a pizsamafelsőm, ami az imént igencsak félrecsúszott a helyéről.

   Miután ő is visszavette a pólóját, tanácstalanul néztem felé, mire ő  elvigyorodott. Erre már én sem tudtam elfojtani a mosolyom és azzal a furcsa érzéssel a gyomromban indultam az ajtó fele. Egyikünk sem szólt semmit, csak kikísértem az ajtóig, és egy puszit nyomtam az arcára, majd miután becsukódott mögötte az ajtó, az ajkamba harapva fordultam Amber felé. Ő felvont szemöldökkel nézett, majd egy óriási vigyor jelent meg az arcán és a nyakamba szökött.

- Viv! Ezt nem hiszem el! Úristen, úgy tudtam! –lelkendezett. –Az éjjel Davidnél aludtam és Pierre nem volt otthon, gondolhattam volna! Végig veled volt? Jézusom, izgalamas egy éjszakád lehetett…

- Amber! –pirultam el. –Nyugi. Fogalmam sincs, mi történt. Vagyis… tegnap este kicsit kiborultam, ezért átjött, hogy ne legyek egyedül, filmeket néztünk, meg minden… Aztán késő volt és felajánlottam neki,hogy itt aludhat. Nem volt semmi… Mármint csak aludtunk. Aztán reggel felébresztett és párnacsatáztunk és a matrachoz szorított... aztán megcsókolt. Ennyi.

- Úúú! Viv, ez annyira aranyos! –vigyorgott. –Akkor most jártok, vagy valami?

- Fogalmam sincs… -mondtam őszintén.

- Olyan aranyosak lennétek! –folytatta, mire elmosolyodtam. Ha Amber bepörög, nincs megállás.

   Miután részletesen kibeszéltük a ma reggeli történéseket, fáradtan dőltem az ágyba. Kellett egy kis szünet. Ambernek legalább ötször kellett elmondjam, mi történt, mert Pierre minden tette mögé valami többet képzelt be, ezzel teljesen elvonatkoztatva a valóságtól. De alig temettem bele a fejem az egyik puha (és Pierre-illatú…) párnámba, mikor jelzett a telefonom, hogy SMS-em jött. Hát persze, hogy Pierre volt az. A következő beszélgetés játszódott le köztünk:

 

    Dobogó szívvel tettem le a telefont a kezemből és elterültem az ágyamon. Rég voltam ennyire boldog, mint most. Alig múlt délután három, ezért még bőven jutott időm arra, hogy hajat mossak és kiválasszam, mit veszek fel. Mivel Pierre-t nem olyan tipúsnak néztem, aki valami nagyon elegáns helyre visz (meg hát első randi – furcsa is lenne), ráadásul elmeséltem neki, hogy szerintem azok a legrosszabb randik, amikor a két fél csak ül valami puccos étteremben és kínosan bámulja egymást, nem öltöztem másképp, mint a megszokott. Ő már úgyis látott a legjobb és legrosszabb formámban is. 

   Egy bézs színű blúz és egy méregzöld farmer mellett döntöttem, fekete Vans-el és egy hasonlóképp fekete sállal. A hajamat egy laza kontyba fogtam, úgy hogy elöl pár tincs az arcomba lógott. Még egy kis smink és elégedetten néztem a tükörbe. Egész gyorsan elkészültem, még majdnem fél óra volt 5-ig. Remek, ez a félóra épp megfelel arra, hogy átgondoljam ezt az egészet. Mi a fene történik?

   Pierre megcsókolt. Majdnem több is történt. Én pedig élveztem az egészet. De milyen lenne egy hírességgel járni? Fotósok mindenhol. Címlapok. Félreérthető fotók… Jaj. Akármi is folyik köztünk, mindenképp titoknak kell maradnia. De ettől függetlenül ez az „akármi”, boldogabbá tesz, mint eddig bármi. És nem lehetek olyan felszínes, hogy elutasítom Pierre-t, csak azért, mert híres. Ez majdnem olyan rossz, mintha csak a hírnévért lennék vele. És Pierre a legaranyosabb, legtörődőbb srác, akivel eddig találkoztam. És még érdeklődik is irántam. (Khmm… a kapcsolatunk azzal kezdődött, hogy lefeküdtünk. És alig pár órája megcsókolt. Ja, és randim van vele. Ez azt jelenti, hogy érdeklődik irántam…ugye?)

   Végre öt óra volt és kimentem a konyhába inni egy pohár vizet, amikor megszólalt a csengő. Épp az ajtó felé indultam, hogy beengedjem Pierre-t, mikor Amber dugta ki a fejét a szobájából.

- Viv? Légyszi, nézd meg, ki jött. –mondta, mire kicsit elvörösödtem.

- Pierre az… -mosolyodtam el idétlenül.

- Oh. –nézett végig rajtam és felfogta, hogy épp elmenni készülök. –Akkor jó szórakozást! –kacsintott.

   Kicsit még mindig vörös arccal nyitottam ki a bejárati ajtót és a szívem nagyot dobbant, mikor megláttam Pierre-t, kék koptatott farmerben és egy feltűrt ujjú ingben. Ő egy óriási vigyorral ölelt magához.

- Wow, de szép valaki ma. –villantott rám egy félmosolyt. Mintha nem vörösödnék el így is jóval gyakrabban, mint a normális.

- Te sem festesz rosszul. –válaszoltam neki. –Merre megyünk?

- Először valahova kajálni, mert éhenhalok, az pedig, hogy utána hova megyünk, meglepetés. –vigyorgott.

- Meglepetés… Hmm, jól hangzik. – válaszoltam neki. Lehet, hogy más nem bírja a meglepetéseket, de én megőrülök mindenért, ami spontán és nincs előre eltervezve.

- Akkor induljunk. –fogta meg kissé bizonytalanul a kezem. Na jó, ez itt kezd kicsit kínossá válni. Megint. Éreztem az ujjai melegségét, ahogy az enyémekre kulcsolódnak, és azt hittem, ott helyben elolvadok. Pierre Bouvier fogja a kezem. Wow.

   Senki nem nézett ránk furcsán, mikor az utcán mentünk. Mi is csak egy pár voltunk, akik egy őszi délután sétáltak. Mások szemében ebben semmi szokatlan nem volt. Csak én éreztem, hogy mindjárt szétrobbanok a boldogságtól, mert végre foghatom Pierre kezét és nem kell távol tartanom magam tőle holmi idétlen okok miatt. Randihelyszínül egyébként a KFC-t választotta, ami nem a legmeghittebb hely a világon, de mint mondtam nekem tökéletes volt. Gyorskajáldában Pierre-el? Ezerszer jobb, mint egy sokcsillagos étterem valaki – akárki mással.

- Fura lány vagy te, Viv. –nézett rám, miközben a csípős csirkeszárnyaimmal bajlódtam.

- Hogy érted? –nyeltem le egy falat húst.

- Más lány elvárná, hogy puccos éttermekbe, meg elit helyekre hurcoljam, te pedig így belelkesedsz egy olcsó gyorsétteremtől és néhány Hot Wings-től. Nem lógsz a nyakamon a kérdéssel, hogy vajon hova viszlek majd meglepetésképpen, hanem élvezed, hogy sodor magával az ár. Más lány salátát csipeget, te megvered evőversenyben az egész bandát. Nem érdekel, hogy merre megy a tömeg, neked mindig megvan a saját véleményed és senki nem változtathatja azt meg. Annyira örülök, hogy találkoztunk és hogy eljöttél most velem.  Ha veled vagyok, nem kell megjátsszam a szupersztárt, mert ha azt tenném, valószínűleg hozzámvágnád azt a csirkét a kezedből. És ez jó, Viv. Különleges vagy.

   Jézusom. Ilyen szép dolgokat még soha senki sem mondott nekem. Most kedvem lenne sírni a boldogságtól. De ehelyett inkább hosszasan megcsókoltam Pierre-t és hagytam, hogy a pillangók a gyomromban őrülten verdessenek. Semmi nem tudná elrontani a boldogságom most. Legalábbis azt hittem, amíg a szemembe nem villant a vakufény.